Először is –minden gúnyt, iróniát, groteszk gondolatot- félrerakva, szeretném felkérni a Kormánnyal szimpatizálókat, hogy a liberális eszmék és az Mszp fondorlatos működése által elmémre és szemeimre forrott lepedéket mossák le alaposan, mert úgy talán képes leszek átlátni az elmúlt időszak intézkedéseinek sorát, de legfőképpen lényegét. No de, haladjunk csak sorba. Az alkotmánybíróság ügye és az „államosítás-szerű” intézkedések nevezhetőek apró politikai tévedésnek mely a szedett-vedett holdudvar, a gazdasági kényszer, a hozzá-nem-értés, az esetenkénti választási ígéretek kényszeredett betartásának szagos vegyülete.

Elnézhető? Kétségkívül nem, de magyarázható, pontosabban kimagyarázható meg persze gyűlöletkeltéssel a politikai múlt kopottas Panteonjának emlegetése is szép porréteget fú a jelen problémáira. Túllépés, remény vagy inkább szem-füll zárás, jobb úgy ha megtörténnek a dolgok de ügyet sem vetünk rá, úgy legalább a gulyás íze megmarad. A következő demoralizáló lépés a párt illetve a kormány megítélését illetően a magánnyugdíj pénztárak esete. Nocsak. Nem is vitás, a választások idején felpöccintett ígéretek betartása mégsem oly nyilvánvaló presztízskérdés, mint az elsőre gondoltuk volna. Arról nem is beszélve, hogy válság rágta kasszánk betömésre vár, pénzt meg honnét, hát vissza a jövőbe, az elkövetkező generációk pénzéért.  Értem én. A kényszer meg nem kényszer csak lehetőség szűkítés, egy választásod van, bazdmeg, 2/3… viszont látásra, idéződik egy régi strófa: „ha nem teccik el lehet…” jaj nem is, az új rigmus, ha nem teccik’ akkor is meg kell tenni. Elvégre magyarok vagyunk…nem? 

A következő lépés a filmipar –ami már alap helyzetben is a pusztulás szélén máladozott- teljes kimiskárolása. Pénz nincs, kultúra nem kell, magyarság van az épp elég…finom ellenzéki szélből pedig idea: Árpádsávot a Nemzeti színházra.

Végül de elsősorban pedig a médiatörvény. Vége? Valóban az a jövő, hogy az oly sokszor emlegetett és gyűlölt szocialista rendszer módszertanát kell bevezetni. Cenzúra? meglehet most írok utoljára úgy, hogy nem jelentenek fel. 1984. elmúlt már s mégis újra úgy érzem itt van, erőteljesebben mint valaha. Fáj a fejem. pedig már megnyugodtam. Viszlát!