Internet… minden óvaintést mellőző (világ)háló, mely rögvest körbefonja azt, ki nem lát 16’ colos monitorjánál tovább. Főként, ha pénzről esik szó: aukció, vásárlás, adás-vétel…Laptopot vennék, paraméterei kedvezőek, olcsón megszámítják. Kisokos pedig félelem nélkül cselekszik, hisz minden korrektnek tűnik (van cég cím, fax szám, mobil, e-mail, bankszámlaszám és a portékát ajánló pc-kupec cégvezetői pozícióban tetszeleg). Pénz utalva. Laptop viszont felejtve… Iszonyat.

De e történet a "csalás" megtörténte után veszi igazából kezdetét… Néhány hét elteltével a gyanú árnyéka már mindent befeketít, így a leglogikusabb, amit tehet egy magánnyomozói státusszal nem rendelkező kispolgár, hogy az örök szolgáló és vétő szervek nyújtatlan kezű főhadiszállására hajózik, és felkeresi a Rendőrséget.

 A problémasorozat kezdete, hogy hiába a beidézés (mivel előtte volt telefonos egyeztetés), de a vidéki Rendőr-főkapitányság ajtaja nem egy Szezám-típus… kb. fél óra ketyegés, kopogás, kajabálás után lép az ablakhoz egy kopottas szemű ifjonc, ki a lehető legnagyobb kedvességgel érdeklődik: -Mit akarsz má’? Az ok és a tárgyalófél (nyomozótiszt ) nevének ismertetése után újabb fél óra fogason lógás következik, s csak utána engednek be… (tisztára mint a kórházban a sürgősségi). Úriember érkezik, kedves, előzékeny, invitáló (egy rendőrségi szobába invitálásnál hátborzongatóbb dolgot ritkán tudok képzeletében leképezni).

-Mi is a tényfennforgás?

-Csalás!

-Na?

Adatfelvétel, eleinte több szó esik rólam, mint a gyanúsítottról, persze ennek így is kell lennie.

A nyomozó tiszt nem tud angolul, így néhány ismert adatot valóban ismerté kell tenni számára, az e-mail címet nem tudja begépelni, mert nem tudja, hogy kell "kukacot" írni, persze újfent jöhet a kisegítés… de ezek után jött csak a java igazán. Az internetes tranzakció végbemenetelét igazoló iratok természetesen e-mailben jöttek meg (e-számla, szerződés, stb...).

-Sajnos nem hoztam magammal, de e-mail-ben vannak, így ha beléphetek, egy pillanat alatt átadom őket.

-Nincs internet kapcsolat a Rendőr-főkapitányságon! –hangzott a válasz.

Hazaautózás, nyomtatás, visszaautózás, újabb fél órás procedúra a bejutással. Majd búcsú!

-Amúgy ne nagyon számítson rá, hogy lesz ebből valami, nyugodtan keresztet vethet a pénzére...

Zárásképpen ennyit kapok az arcomba! E rövid írás is bizonyítja, hogy biztosító szerveink minduntalan felettünk lebegnek s óvnak minket, ha baj van… Köszönjük!